Mi egy jelzés valójában
Egy nyíl a charton egyet jelent: egy feltételcsoport, amit valaki, valamikor, valamilyen nyelven megírt, ezen a gyertyán igazra értékelődött. Ennyi az egész.
Nem jelenti azt, hogy a mozgás valószínű. Nem jelenti azt, hogy a szerző tesztelte. Még azt sem jelenti feltétlenül, hogy a feltételek azok, amiket a leírás mond — három olyan esetet találtam a saját szkriptjeimben, ahol egy szűrő szerepelt a leírásban, ki volt rajzolva a charton, a panel aktívként jelentette, és egyetlen jelzésre sem volt hatással.
A kérdés tehát soha nem az, hogy „jelzett-e az indikátor". A kérdés az, hogy mit csinál a piac, és hogy ez a konkrét eset azok közé tartozik-e, amik működnek.
Ami leírható
Az előző jegyzetben megmértem az egyik saját eszközömet, és kiderült, hogy nem áll meg a lábán. A hasznosabb felismerés nem a szám volt. Hanem az, hogy miért marad el a gépesített verzió attól, ahogy valójában kereskedem.
A saját szabályaimat visszaolvasva a többségük nem írható le feltételként.
„Erősebb setupnál nagyobb mérettel megyek." Mennyivel erősebb? Nincs küszöb a szó mögött. Ez a teljes képernyőből egyszerre született megítélés.
„Az order flow opcionális megerősítés." Egy szabálynak nem lehet opcionális bemenete. Vagy benne van a feltételben, vagy nincs, és mindkét verzió rossz.
„Ha a nyitás nagy egyoldalú lökést mutat, megyek vele." Nagy mihez képest? Felismerem, amikor látom. Ez a mondat nem specifikáció.
A szkript a folyamatom leírható részét valósítja meg, ami — mint kiderült — a kisebbik rész. A többi olvasás, és az olvasás az, amit érdemes építeni.
Megerősítés, nem kiváltó jel
Van az indikátorhasználatnak egy működő változata, és az szűk.
Megnézed a chartot. Kialakítasz egy képet arról, mi történik: honnan jött a mozgás, hol akadt el, mit csinált eddig az ülés, hova kellene mennie az árnak ahhoz, hogy az elképzelésed téves legyen. Eldöntöd, minek kellene történnie ahhoz, hogy lépj.
Aztán megérkezik a jelzés, vagy nem.
Így használva az indikátor második vélemény egy képről, ami már megvan. Hozzátesz egy keveset, és szabad is, hogy csak keveset tegyen hozzá, mert a munka már megvolt. A jelzés ellenőriz téged, nem vezet.
A hibás változat a fordított sorrend: megjelenik a nyíl, és utólag építesz hozzá indokot. Az az indok mindig rendelkezésre fog állni. A chart nagy, és mindig lesz rajta valami, ami alátámasztja azt az irányt, amerre épp mutatnak.
A teszt egyszerű. Ha a jelzés nem jelent volna meg, egyáltalán ezt az instrumentumot néznéd most? Ha nem, akkor vezetnek.
Amikor a jelzés elbizonytalanít
Erről szinte senki nem ír.
Néha van egy képed, megérkezik a jelzés, és valami benned nem akarja felvenni. A setup stimmel, a feltételek teljesülnek, és mégis kényelmetlen.
A kényelmetlenség legtöbbször információ. Az olvasásod azon része, amit még nem öntöttél szavakba — a rés aközött, amit a szkript ellenőriz, és aközött a sokkal nagyobb halmaz között, amit már láttál. Az ülés időzítése. Az előző bukás alakja. Hogy mit csinált egész délelőtt az instrumentum. Hogy a mozgás már lefutott.
A helyes válasz nem az, hogy fegyelemmel felülírod, és nem is az, hogy vakon engedelmeskedsz neki. Hanem hogy leírod. „Ezt nem vettem fel, mert a mozgás már húsz pontot ment a jelzés előtt." Három hét ilyen feljegyzés után találni fogsz egy feltételt, amiről nem tudtad, hogy használod.
Egy fel nem vett kötés nem kerül semmibe, és tanít valamit. Ez jobb üzlet, mint a legtöbb kötés.
Hogyan lesz az olvasásból mérhető dolog
A homályos megérzés nem módszer, de az íróasztalnál kitalált szabály sem az. Az átvezető út lassú, és működik:
Megfigyelés. Veszel észre valamit, ami ismétlődik. Nem elméletet — megfigyelést. „Az ár gyakran elakad az előző napi csúcsnál a nyitás előtt."
Definíció. Írd le úgy, hogy egy másik ember rá tudjon mutatni a charton, és egyetértsen, hogy megtörtént. Ha nem megy, a megfigyelés még nem érett. Ez a lépés megöli az ötletek nagy részét, és ez a dolga.
Előzetes várakozás. Mielőtt bármilyen adatot megnéznél, mondd ki, mire számítasz. „Gyakrabban akad el, mint ahányszor egyenesen átmegy." Az, hogy előre leírod a várakozást, az akadályoz meg abban, hogy azt az eredményt olvasd ki, amit szerettél volna.
Mérés. Számold meg. Kézzel is jó — ötven becsületesen megszámolt eset többet ér, mint egy olyan szabály backtesztje, amit már hangoltál.
Eredmény. Írd le, mi jött ki, akkor is, ha semmi. A megfigyelések többsége nem éli túl ezt a lépést. Ez nem kudarc, ez a lépés értelme.
Döntés. Megtartod, eldobod, vagy szűkíted. Aztán vissza az első lépéshez.
Ez lassabb, mint feltenni egy indikátort. Egyben ez az egyetlen része ennek a munkának, ami halmozódik. Egy letöltött indikátor semmit nem tanít, amikor megszűnik működni, mert soha nem tudtad, miért működött.
A hasznos paradoxon
Egy indikátor annak a leghasznosabb, aki meglenne nélküle is.
Ha tudod olvasni a chartot, a jelzés figyelmet spórol: húsz instrumentumot néz, amíg te egyet, és megmondja, hova nézz. Ez valódi érték.
Ha nem tudod olvasni a chartot, ugyanaz a jelzés eszköz arra, hogy döntéseket hozz anélkül, hogy értenéd őket — ami rövidebb útnak érződik, és adóként működik.
Ezen az oldalon minden eszköz az első esetre épül. Ezért is van mindegyiknek szakasza arról, mikor működik rosszul, és ezért van, hogy az egyik egyáltalán nincs publikálva.